Kollagén

Kollagén, a fiatalság őre

A kollagén

 

A kollagén az a fehérje, ami a legnagyobb arányban fordul elő testünkben és megtalálható minden többsejtű szervezetben. Igazából rostos kötőszövet, mely összetartja testünket, emellett rugalmasságot és energiát ad sejtjeinknek és szöveteinknek.

Bőrünk 75 %- a kollagénből áll, emellett a kötőszövetek, porcok,izmok,a köröm, az inak, az ízületek,a haj, és a létfontosságú szervek természetes összetevője. A kollagén egy szerkezeti fehérje, megszilárdító és összetartó ragasztóanyag. A kollagén a testfolyadékban is megtalálható és azt erősíti, mint pl. a szemgolyó üvegtestét.

A kollagén szerkezete hálós, zselatinos anyaga pedig emlékeztet a ragasztóra, mely mindent mindennel összeköt. A kollagén összetartja a csontvázat a lágy szövetekkel. Innen ered az a latin eredetű mondás, hogy „a kollagén a test ragasztója”.

 

A kollagén legfontosabb típusai:
alapvetően 5 típusú kollagénfajtát különböztetünk meg, ezek az anyagcsere szintjén más és más szerepet töltenek be az emberi szervezetben.

 

A legfőbb típusok hely szerint megtalálhatóak:
Az 1. típusú kollagén:             inak, szalagok, bőr, csontok
A 2. típusú kollagén:               porcok és a szem szerkezete
A 3. típusú kollagén:               tüdő, máj, artériák
A 4. típusú kollagén:               vese és a belső szervek
A 5. típusú kollagén:               haj és a méhlepény szerkezete

 

Kollagén hiány

A kollagén hiány első jelei lehetnek a ráncok és az ízületi fájdalmak megjelenése.

Hiánya az egész testre vonatkozólag gyengeséghez és fáradtsághoz vezethet. Kihathat közérzetünkre, energiaszintünk csökkenhet és ez csak rosszabb lesz a kor előrehaladtával. A kollagén termelődése az évek során csökken, a folyamat 20 éves kor után kezdődik, 30 – 40 éves korunkra már észrevehetően, majd az 50 – 60 éves korosztály esetében szinte teljesen leállhat.Sokféle betegség, ami az öregedés folyamatához köthető, ennek az élő fehérjének a pusztulásával hozható összefüggésbe.

Természetesen más tényezők is képesek csökkenteni a szervezetben a kollagén termelődését, ide tartozhat a rendszeres kávé- és alkoholfogyasztás, a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a stressz és az intenzív fizikai megterhelés, illetve a környezetszennyezés, a kedvezőtlen éghajlati feltételek, és a különböző gyógyszeres kezelések is negatív hatással lehetnek testünk kollagén szintjére.

 

A kollagén, mint katalizátor

A kollagénnek nemcsak a test felépítésében van fontos szerepe, hanem alapvető katalizátora a növekedésnek és a szövetek fejlődésének. Az öregedési folyamatok beindulásának legalapvetőbb oka a kollagén hiány vagy a kollagén pusztulása. A kollagén pótlás ezért egy kihagyhatatlan lehetőség az öregedés folyamatának lelassítására. A szervezetnek meg van az a csodálatos képessége, hogy meggyógyítsa önmagát, ez a gyógyulás az anyagcsere folyamatoktól függ.  Ezekben a folyamatokban a fehérjeszintézis játszik fontos szerepet, amihez viszont szükség van kollagénre, mint katalizátorra (folyamat elősegítőre).

Az egészség mindig belül kezdődik, a titok nyitja ahhoz, hogy sokáig egészségesek és fiatalok maradjunk az, hogy megtaláljuk a test újjászületéséhez elengedhetetlen és biztos kollagén-forrást, és törekszünk az egészséges életmódra.

 

A kollagén és az öregedés


Sejtjeink egész életünkön át születnek és pusztulnak, viszont idős korban több sejt pusztul el, mint amennyi születni képes, így lassú leépülésen megy keresztül a szervezet. Az öreggé válás az a folyamat, amely a test minden részére hatással van.

A haj megőszül, a bőr ráncosodni kezd, az izmok és ízületek elvesztik rugalmasságukat, a csontok meggyengülnek, a memória hanyatlik, a látás romlik, és a szervezet általános ellenálló képessége csökken. A test öregedésével egyes életfunkciók lelassulnak, a betegségek kockázata növekszik.

Számos tanulmány kimutatta, hogy az a személy, aki betöltötte a 40. évét, akár elveszthette már a kollagén állományának 30 % – át is. 50 éves korra ez a mennyiség 60%-ra nőhet.

A szervezetben és a bőrben pusztító, leépülési folyamatot okozhat a kollagén hiánya. A kollagén termelődésének csökkenésével a bőr kevesebb vizet raktároz, és megjelenhetnek az első ráncok. Kialakulhatnak különböző bőrbetegségek és bőrelváltozások, esetenként bőrallergiák. Változik a bőrszín, vörös majd egyre sötétedő barna foltok jelennek meg a bőr felszínén, az anyajegyek könnyebben elfertőződhetnek.

Ugyan ez a folyamat normális és életünk részét képezi, egészséges életvitellel és jól megválasztott táplálék – kiegészítőkkel jelentős mértékben kivédhetjük az öregedés hátrányos hatásait. Ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő módon pótoljuk szervezetünkbe a kollagént!

 

A kollagén és az alvás

 

Az alvás szerepét nem szükséges nagyon magyarázni – tudjuk, hogy ez az a mechanizmusa a szervezetnek, amikor aktívan pihen, visszanyeri a napközben elhasznált energiáit és újra feltölti magát. Amikor alszunk, a szervezet akkor végzi el az anyagcsere folyamatok döntő többségét. Az alvás különféle fázisokra felosztható. A test az alvás 2. és 3. szakaszában is dolgozik, de a legtöbb munkát az első szakasz (alfa szakasz) végzi, mely felkészíti a testet a regenerálódásra. Ebben a fázisban a szervezetünk megkeresi a rendelkezésére álló kollagén és tápanyag- állományt, melyeket átalakítja olyan anyagokká, melyeket felhasznál a regeneráláshoz, és amelyek nélkülözhetetlenek a test számára. Ezek az alvási ciklusok több órán keresztül ismétlődnek. Ahhoz, hogy a test egyes részein javulás álljon be az, hogy a szervezetnek más kollagén forrásokra is szükség van, nemcsak a meglévőkre. Annak érdekében, hogy fejlődjenek az izmok, ízületek, inak, szalagok, hogy regenerálódjanak a szervek és a bőr szerkezete, a test beindítja az alfa szakaszban a fehérjeszintézis folyamatát, ennek lezajlásához pedig elengedhetetlen a kollagén pótlás.

 

Kollagén felszívódás

 

A kollagén termékek közül nem mindegyik tartalmaz olyan minőségű és/vagy mennyiségű kollagént, mely elegendő ellátottságot biztosít a szervezet számára.

A kollagén az ételekben legfőképpen húsok rágósabb részeiben található, hiszen ezek tartalmazzák a legtöbb kötőszövetet. Az őseink annak idején ezeket az állati részeket mind elfogyasztották, a modern korban pedig legtöbbször kidobjuk őket.

A felszívódás megkönnyebbítése érdekében előállították a hidrolizált kollagént, hogy a szervezet számára könnyen hozzáférhető formába vigyük be.

 

Kollagén – hiány, betegségek kialakulása

 

Lehetséges tünetek hiány esetén:

– törékennyé váló csontok és ízületek;

– szem alatti karikák;

– sérült körömszerkezet és a köröm növekedésének lassulása;

– gerinc problémák;

-hajhullás;

– fáradékonyság;

– emésztési gondok;

– fogászati problémák;

– szemprobléma;

– száraz bőr;

– gyors öregedési folyamatok;

– ráncok megjelenése;

– izmok gyengesége;

– emésztési gondok;

– gyengülő bőr szerkezet.

 

Konkrét betegségek:

 

Ízületi gyulladás 

 

Az ízületi gyulladás az ízületek kóros állapotára utal. A kollagén hiány miatt megbetegedhetnek az ízületi porcok és ez erős fájdalommal párosulhat, illetve korlátozott mozgás – koordinációval. A vérben található antitestek megtámadhatják az immunrendszert, ennek következtében legyengülhet az ízületek és a porcok ellenálló – képessége. Ezek az antitestek el akarják pusztítani a kollagént. Az immunrendszer válasza a támadásra pedig az, hogy legyengíti a porcokat és az ízületeket. Ezáltal igen könnyen megbetegedhet a szervezet, ha nincs megfelelő kollagén védelem a testben.Gyógyszeres és egyéb kezelésekkel lehet átmenetileg kezelni a problémát, de végleges megoldást a kollagén megfelelő pótlása jelenthet.

 

Izomrostgyulladás

 

Nagyon hosszú volt az út, mire számos vizsgálat alapján meghatározták, hogy az izomrostgyulladás szintén a kollagén hiány fennállása miatt jöhet létre. Ebben az esetben az izmok kollagén állománya lecsökken, a kollagén rostok rátelepednek az idegsejtekre és nyomják azt. Eredményképpen az izmok fájdalomküszöbe rohamszerűen lecsökken, sérülékennyé és nagyon érzékennyé válnak. Kutatók hidrolizált kollagént adtak különböző korosztályú betegeknek és az eredmény nem maradt el. Ezeknél a pácienseknél lecsökkent vagy teljesen eltűnt az izomrostgyulladás okozta fájdalom.

 

Nyáktömlő – gyulladás

 

A nyáktömlő – gyulladás kialakulása szintén az öregedéssel együtt járó kollagén hiányhoz köthető. A nyáktömlő – gyulladás vagy az ízületi gyulladás következménye vagy fertőző betegség által jön létre. Az általában érintett területek: váll, könyök, csukló,csípő, boka…stb. Azok a személyek, akik nyáktömlő-gyulladásban szenvednek, egytől – egyig fájdalomról, merevségről és érzékenységről számolnak be. A test különbözőizmainak mozgásképessége lecsökken, így a beteg igyekszik kerülni a mozgást. Nem csoda, hiszen ez neki olyan, mintha hegyet kellene másznia vagy mintha egy magas lépcső tetejére kellene feljutnia.

 

A kollagén és a bőr

 

25 éves kor felé a test kollagén termelődése elkezd csökkenni és ez látható tüneteket produkálhat a bőrön, a kapilláris szövetek megduzzadhatnak, ezzel megakadályozzák azt, hogy a bőr megtartsa a vizet és a tápanyagokat. A termelődés egyre csak lassulhat, míg akár az 50. és 60. életkorra szinte teljesen le is állhat. Alaphelyzetben a kollagén normális termelődése évente kb. 1% -kal csökken, így az 50. életkorra az ember elvesztheti a teste kollagén termelő képességének legalább 15%-át. Természetesen befolyásolja az életmód is azt, hogy az évi 1%-os csökkenés több vagy épp kevesebb lesz-e. A kollagén termelés lelassulásával a bőr kevesebb vizet tud tárolni, lassan megereszkedhet és megjelenhetnek az első ráncok is. Ezután fokozatosan egyre több ránc jelenik meg az arcon, a szem körül, ezzel egyidejűleg megnő a fertőzések és a különféle bőrelváltozások kialakulásának kockázata. Megváltozhat a bőrszín, először halvány rózsaszín foltok jelennek meg a bőrön, majd idővel ezek elsötétednek. Mivel a bőr szerkezete már kevésbé egészséges, lecsökken az ellenálló képessége a baktériumok ellen, így megnő a vírusok kialakulásának kockázata.